Nem régen töltötted be a negyvenet. Hogyan éled ezt meg? Hoz valami változást az életedben?

Képzeld a harminc valamiért nagyon elrettentő volt. Az gondoltam, hogy „Jézusom, már harminc!”. Annyira furcsa, hogy a negyvenet nem hogy nem érzem ijesztőnek, de gyakorlatilag egy éve ezt mondom, mert a 39 valahogy kimaradt az életemből. Rengeteg ismerősöm, kolleganőm mondta, hogy 40-50 között a legklasszabb időszaka van egy nőnek, én pedig olyan 35-től kezdtem ebbe belecsúszni. Annyira jól érzem magam, azon kívül, hogy most halálosan fáradt vagyok – teszi hozzá nevetve -, nőként az életben, hogy ennél jobbat el se tudok képzelni. Majd átéled! Csodálatos.

Egy csomó-csomó dolog történt. Jók, rosszak, szépek, fájdalmasak – és most már ezek lecsengenek és összeállnak, megértem és elraktározom. Persze az is nagyon fontos, hogy az ember ezeket megértse, mert ha nem érti, akkor csak a világot fogja hibázatni, és egy örvénnyel csúszik lefelé, bele az önsajnálatba. Ez a sok tapasztalat hatalmas erőt ad az embernek, van valamilyen fura belső nyugalom, meg persze kíváncsiság és nyitottság.

Ez természetesen megváltoztatja azt is, hogy milyen szerepeket játszol a színházban.

Igen, pont valamelyik nap fogalmaztam meg, hogy bár a Vőlegény még belecsúszott a szülés után a naiva szerepek közé, de azóta tulajdonképpen nagyon erőteljes női karaktereket játszom. Volt pár év, amikor vegyesen játszottam ezeket a szerepeket, de most már nagyon karcos karaktereim vannak, tele titkokkal és tűzzel. Ez nagyon jó érzés, mert annyi mesélni valóm van. Ezek a szerepek nagyon közel állnak hozzám, hiszen engem egy emberben a titok érdekel, mert ha mindent megmutat, akkor egyszer csak nem lesz izgalmas. Mindig a szemét keresem: Te ki vagy? Meg az érdekel, hogyan lehet kibányászni az emberekből ezt a titkot. A kincsek meg azokból lesznek, amiket megéltél és megértettél – ha nem akkor csak probléma. Tehát ezekben a női karakterekben van miről beszélnem.

Ilyen például a Társas játék Gabija?

Hát azt imádom!

Csak 13 rész? Nem lesz több?

Most leforgattuk ezt a 13 részt, ezek készen vannak. Hogy ettől évtől lesz-e még azt nem tudom, de mindannyian bízunk benne, hogy lesz folytatás, mert nagyon szerettük ezt a munkát. Az a karakter egyébként nagyon érdekes, mert nagyon bájos, szerethető személyiség. Az erőteljes külső ellenpontozás, mert ehhez nem passzolt volna a drámaiság, az egy egészen másféle film lett volna akkor. Gabi nagyon kedves és remek a humora – ez egyébként az egész forgatókönyvre igaz. Nagyon jó, amikor kap az ember egy olyan tévéfilmben szerepet, amiben van mit játszani. Olvastam, olvastam a forgatókönyvet és nem bírtam lerakni. Úgy terveztem, hogy elolvasok esténként egy-egy részt, de nem bírtam, elolvastam egyben a 13-at, annyira kíváncsi voltam, hogy mi lesz, mi fog történni.

Ritkán játszol filmekben, szerinted ez majd lendít ezen? Egyáltalán mi az oka annak, hogy nem sűrűn látunk moziban, tévéfilmben?

Szerintem közrejátszik az is, hogy nem jártam főiskolára, mert azt érzem, hogy megismernek a filmesek ott egy csomó fiatal színészt, és velük dolgoznak. Nem tudom, hogy például színházba mennyire járnak.

Nem lehet viszont rád azt mondani, hogy nem vagy ismert. Veled nem csak színházban lehet találkozni.

Hát igen, de már nem vagyok fiatal. Mert amikor az én történetem a színházzal elkezdődött a Bárkában, majd a Pinceszínházban, akkor nekem egyáltalán nem voltak filmszerepeim. Nem is nagyon ismertek.

Mert a Beugró hozta meg az országos ismertséget.

Igen, abszolút. Most meg már fiatal nem vagyok – nevet. Bár ez is nagyon érdekes, mert egy időben nagyon szerettem volna filmezni, és amikor már teljesen elengedtem ezt a vágyamat, akkor egyszer csak kaptam egy lehetőséget. Úgy mentem el a próbafelvételre, hogy tudtam, nekem ez nem fog sikerülni. Hiszen egész nyáron folyt a casting, engem pedig soha nem szoktak kiválasztani, így az esélytelenek teljes nyugalmával mentem el, még izgalom se volt bennem. Csak úgy csináltam, amit kértek, aztán bementem még egy castingra, majd felhívott Herendi Gábor, hogy engem választottak. Először azt hittem nem jól hallok. Végül pedig óriási szerelem lett ez a munka. Az egész stáb, a színészek, a sminkesek, a fodrászok, csodálatos emberek álltak össze ebben a csapatban… még ilyennel nem találkoztam. Mert a 13 részt három hónap alatt forgattuk le, ez azért nagyon feszített tempó, de mindenki 1000%-on dolgozott, hogy minden tökéletes legyen.

Kellemetlenebb téma: Új Színház és a változások. Mik a terveid?

Eljövök. Az átmenet az új vezetéstől is függ, hogy az évad végéig a szerepeket játsszuk, ne játsszuk. Vannak még kétségek. Nyilván az évad elindult, tehát valahogy be kell fejezni. Azt gondolom, hogy úgy korrekt a társulatommal szemben, ha ezt végigcsináljuk, de nem tudom, hogy az új vezetés hogy gondolja. Azután hogyan lesz, azt még nem tudom. Vannak munkáim, a Thália Színházban próbálunk, Bagó Bertalan rendezte itt az Új Színházban a Don Carlost, és vele dolgozom ott is, egy orosz darabon, Csónak a címe és egy orosz testvérpár írta. Lóg még a levegőben két dolog, ami elvileg lesz, a többit meg majd meglátjuk.

Lehet, hogy szabadúszó leszel egy darabig?

Szeretek társulatban gondolkodni, fontosnak tartom, mert annyira jó, amikor összeérik egy csapat és egyszer csak egymásból egy csomó mindent ki tudunk hozni, meg magunkból is. Lehet, hogy lesz lehetőségem erre megint, de ezt még nem szeretném elkiabálni.

Nem régen volt a Don Carlos bemutatója. Hogy sikerült? Milyen a fogadtatás?

Azt érzem a visszajelzésekből, hogy nagyon tetszett és szeretik a darabot. Elég döbbenetes, hogy még a második előadáson is volt, aki állva tapsolt és ebben nekem még nem nagyon volt részem. Ez egy nagyon-nagyon fontos munka volt, sok szempontból, mert ez már a búcsúzás. Volt benne egy csomó fájdalom, és azt hiszem, hogy méltó búcsú.

December 10-én voltál a Pszichoszínházban megint.

Amikor Bácskai Juli felhívott engem sok-sok évvel ezelőtt, hogy improvizáljak a Pszichoszínházban, akkor gyakorlatilag hisztériásan tiltakoztam, hogy soha, mert én nem tudok. Egy napig győzködött, hogy próbáljak ki olyasmit is, amit még nem csináltam. Azt éreztem, hogy meghalok. Elvállaltam, mondván, hogy úgyse fog menni, hát értsétek meg! (nevet) Azóta pedig ennek a virtuális társulatnak a tagja vagyok, a Juli egy csomó emberrel dolgozik és ezeket az embereket keveri. A Tóth Jocóval voltam először és olyan szabadságot éreztem, hogy abban a pillanatban már nem értettem, hogy mitől féltem, mert működik. Olyan, mint egy beszélgetés, mint amit most mi is csinálunk. Felteszel egy kérdést, én meg mondok rá valamit, arról neked eszedbe jut valami és így tovább.

Mennyivel másabb ez a Beugrónál?

Azért más, mert a Juli ugye pszichológus és egy csomó olyan kapcsolati problémát hoz minden egyes alkalommal, ami egy valóságos szituáció, amilyen problémakörökkel találkozik a praxisa során. Ő ezekre fűzi fel az egészet, például egy traumára, vagy hogy bizonyos dolgok hogyan vezethetők vissza a gyerekkorra, milyen következmények lesznek. Nekünk is nagyon jó terápia egyébként. Foglalkoztam pszichológiával és azért is jártam pszichológushoz, hogy egy csomó összefüggést megismerjek, ezek a színházhoz is kellenek. Nem véletlen például, hogy miért úgy lépsz ki. Kinek mitől vannak bizonyos kényszerei, frusztrációi? Miért nem arra megy? Hát mert nem bír! Nagyon érdekel, hogy ezek hogyan alakulnak ki. A Juli igazából e köré építi a Pszichoszínházat.

A Beugró pedig a teljesen agyament helyzetkomikumokra épül. Vannak játéktípusok, de azokon belül ellehet rugaszkodni teljesen a realitásoktól. Egészen másfajta szabadságot ad.

Nem lehet azt mondani, hogy valamelyik könnyebb lenne, mert egészen más a kettő. Gyakran felteszik például azt a kérdést, hogy könnyebb-e egy előadást csinálni, vagy könnyebb improvizálni. Viszont nem lehet azt mondani, hogy ez a könnyebb, az viszont nehezebb. A Beugró előtt mindig azért félek rettenetesen, hogy az agyam szabad tud-e maradni, mert az a lényeg, hogy ne legyenek koncepcióim. Egy bepróbált darabnál minden előadás előtt nem csak a szövegen megy végig az ember, hanem azokon a lépcsőfokokon is, amelyeken el kell jutni. Építkezel, meg kell nézned, hogy honnan hova és mit kell megugranod benne lelkileg. Olyan koncentrációs állapotba kell kerülni – fizikailag is -, amiben ezt fel tudod építeni. A Beugrónál meg az a lényeg, hogy ne gondolj semmire. Legyél teljesen nyitott! Amint egy picit is azt érzem, hogy összekap a koncentráció, a feszültség, akkor már nem tudok játszani, nem jönnek a gondolatok. A Pszichoszínházban van idő a jelentek kibontására, nagyon mély dolgok születnek olykor – persze ott is nevetnek a nézők -, és bennem is sokszor felszakadnak dolgok, vagy ismerőssé válnak egyes szituációk, és azt akkor abban a pillanatban meg lehet élni nagyon komolyan, nagyon mélyen.

Jársz szórakozni? Mit csinálsz kikapcsolódás gyanánt?

Nem nagyon járok szórakozni, ami borzasztó, de tényleg az a röhejes, hogy színházba is alig jutok el. Tehát itt szoktam szórakozni a büfében egy-egy előadás után – nevet. Mert ha előadás van, akkor későn érek haza, reggel meg kelni kell, mert a kisfiamat viszem iskolába, ha meg szabad estém van, akkor meg vele akarok lenni. Nyáron talán háromszor elmentem este valahová – de lehet, hogy sokat mondok. (mosolyog) Van egy fantasztikus hely a Ligetben, mert a Liget mellett lakom, és ez egy jó kis kiülős, kertes helység. Oda a gyerekemmel is ki tudok ülni, mert mondjuk biciklizunk este 9-ig, aztán bemegyünk oda egy kicsit. Ez az én nagy szórakozásom.