Mucsi Zoltán nem csak néz, ő művész, de lát is

Interjú, valamint ötletek Jótündéreknek

Szerző: Vári Sasa   |   2012. 02. 09.

Amikor átvetted a színikritikusok díját, azt mondtad…„kicsit sokat beszélek, de az utolsó metrót elérjük, Kerényi azt mondta, a felvételimen, a Színművészeti Egyetemen, hogy ne jöjjek fel a második rostára, mert az útiköltség kútba dobott pénz, és ez kedvet csinált a színházhoz, és 52 forintot nem dob ki csak úgy az ember…” Ez egy jó kis köszönő beszéd, hol szeretnéd elmondani még?

- Nem úgy készül egy előadás, hogy díjat szeretnék kapni, hanem ha kapok, akkor örülök neki. Szóval A gondnok kapcsán a legjobb férfialakításért, Pintér Béla: Kaisers TV Ungarn-jáért a legjobb mellékszereplőnek járó díjat szeretném elvinni az idén. Persze Cannes-ban, Berlinben és Velencében az összes filmes alakításomért is szeretnék párat.

Viccen kívül, ha van egy anyag, ami izgatja az embert és arról érdemes sikítani, pofázni, és létrejön egy jó előadás, az már siker. Senki sem úgy áll hozzá, hogy most csinálok egy szar előadást, nagyon sok pénz lesz belőle és rengeteg díjat fog kapni.

      -

Megkaptad a Nehéz c. darabért a legjobb alakítás díját és úgy tudom, te mondtad Háy Jánosnak, hogy írjon neked egy darabot?

- Igen, de mondta, hogy nem szokott ilyen felkéréseknek eleget tenni, és nem vállalja, aztán egyszer felhívott, hogy elkezdte írni. Egyszer csak ott volt a Nehéz című darab, először azt hittem, hülyéskedik, mert az egész egy monológ volt.

A Bárkában játszol még ezen kívül rengeteg darabban, Sade márki, Dogville, Mulatság, Tengeren – ráadásul úgy tűnik, hogy a Nézőművészeti Kft.-vel (Scherer Pepe, Katona Laci és Mucsi Zoltán) beköltöztetek a Szkénébe.

- Nagyon örültünk a Szkéné megkeresésének, ez egy nagyon jó kezdeményezésnek tűnik. Szerintem passzolunk a szellemiséghez, amit a színház képviselni akar.

Pintér Béla és Társulatával bemutattátok a Kaisers TV Ungarn előadást, ami szerintem az utóbbi idők legerősebb színpadi produkciója, te hogyan érzed?

mucsikaiserspinterbelaval -   

- Jó és fontos előadás. Már nagyon sok munkám volt, mikor Béla hívott, erőn felüli vállalás volt, de mindkettőnkben volt vágy arra, hogy dolgozzunk együtt, ezért megoldottuk.

Ha van jó és fontos előadás, akkor van rossz és fontatlan is?

- Egy jó alkotás zavarba hozza az embert, sokkolja, kikészíti. Sokféle módon teheti: tragédiával, humorral, bármivel, amin keresztül létre tudsz hozni valamit. Ráeszmélsz valamire. Egy jó alkotás megvisel, meggyötör, lepofoz, felállsz, és nem azt mondod utána, hogy ’de jó volt’. Persze szórakoztathat, de ettől még letaglóz. Elvisz valaminek a szélére.

A musicalek nagy részével azért van bajom, mert az Olivérben énekelni, hogy - ’éhezeeem, óóh, de nehééz, ééhezemmmm, jaj de nehéééééz’ - ez sokkoló, mert itt a problémafelvetés és az ábrázolás között hatalmas szakadék van.

Ezek szerint nincs jó vagy rossz színház. Valamilyen alkotói szándék azonban van. Neked milyen a jó vagy a rossz szándék?

- Valakinek az a fontos, hogy kiszolgálja a közönségigényeket – egy szuverén alkotó ezért semmit nem tesz – őt szokta az idő igazolni. A maga idejében Van Gogh eredménytelen festő volt, mert kevés képet vettek tőle, a képeket akár el lehetett volna égetni. Az idő azt mondja, hogy ezek mégsem olyan rossz képek. Van jó néhány olyan alkotás, amikről az idő fog dönteni.

Néha ilyen alkotások megreformálnak művészeti ágakat, akik kísérleteznek, azok esélyesebbek erre.
Az nagyon jó érzés, ha te létrehozol valamit, és van rá igény. Nem mondom, hogy nem örülnék, ha tolonganának a Szkéné előtt, hogy bejussanak egy-egy előadásunkra, de nyilván nem is azért hozunk létre valamit, hogy díjakat kapjunk, vagy bankot robbantsunk.

A Nézőművészeti Kft.-nek van valamiféle célja?

- Ez a mi kis autónk, mi ilyet tudtunk, három kereke van, harminccal megy, de megy. Az elején vagyunk, ha lesz tizenöt előadás mögöttünk, akkor talán az idő dönthet felőlünk. Mindenből tanulunk, hol megyünk mellé, mik a buktatói, nehézségei, mit hogyan kellett volna csinálni. Kompromisszumokat kell kötnünk, mert fenn kell magunkat tartani, és az idő kevés, tanuljuk jól kihasználni, beosztani.

A mi legfontosabb mércénk, hogy jönnek-e az előadásainkra. Az is érdekes, ha tudjuk egy előadásról, hogy nagyon jó, mégis hálóval kell fogni az embereket.

Kinek az alapötlete volt, hogy Pintertől A gondnok című előadást mutassátok be a Szkénében?

- A Nézőművészeti Kft. ötlete volt, odaadtuk Szabó Máténak, átdolgozta a szöveget, ő rendezi az előadást. Február 10-ére, a bemutatóra nagyjából el fog dőlni, tudtunk-e tényleg kezdeni bármit is ezzel az anyaggal.

Az én meglátásom szerint van három bezárt figura, beszélgetnek, de nem egymással, hanem egymás mellett, senki nem kíváncsi a másikra, vagy képtelen reflektálni a másikra. Az én figurám egy hajléktalan, életszagú ember, küzd azért, hogy ahová bevitték, azon a helyen maradhasson. A betegsége miatt nem tudja megoldani a feladatokat, amik rá vannak bízva, a testvére és egy harmadik ember se tud mit kezdeni a másikkal és a helyzettel sem. Vergődés, acsarkodás, küzdelem.

    -

Milyen aktuális problémák jutottak eszedbe a próbák során?

- A színház, a kultúra, a művészet akkor játszik fontos szerepet, ha a politikának akar szolgálatot tenni, amúgy egy kolonc.

Nem akkor játszik fontos szerepet, ha kérdéseket tud feltenni a politikának és mondjuk, a közönségnek akar szolgálatot tenni?

- Semmilyen alkotóművésznek nem szabad kiszolgálnia, hízelegnie a politikának, de ellene menni-e sem kell. A művészet képet fest, tartalmat akar megfogni, nem puffogni akar. A tartalom néha szükségszerűen fájdalmas, van egy látásmód, ami vezérli. Megmutatni a hibákat, gyötrelmeket, bírálnia kell, persze nem rossz szándékkal – ez lenne a praktikuma.

Az alkotó ember a világról mond véleményt, a környezetéről, és nem biztos, hogy mindent pozitívan lát. Ha minden tökéletes lenne, nem lennének problémák, de látható, hogy nem működik tökéletesen. Nem csak itt.

Kellenek elégedettek és kellenek elégedetlenkedők?

- Harag György rendező mondta: egy olyan színész mindig kell a társulatába, aki mindenre azonnal ellentmond. Egy ilyen ember, ha nem a helyén kezeled, akkor nyűg, de lehet, hogy ennek van hozama. Nem rosszindulatból mond ellent, gondolkodásra késztet.

Gyermetegnek tartom, ha arról, ami történik, arról azt mondjuk, hogy az nincs. Megszólíthatunk csak elégedett embereket az utcán, akkor meg tudom mutatni, hogy egy jóléti társadalomban élünk.

 -    

Hitem szerint igen is objektívebbnek, függetlenebbnek kell lenni. Rossz politika, rossz előadások születnek, de nem azzal a céllal, hogy azok legyenek. A rossz színház olyan, mint a rossz vendéglő, elkerülik.

El kell fogadnunk, hogy a világban általában minden okkal történik, még ha túl oktalanul is, de tegyük fel, hogy jön a Jótündér. Mit kívánnál? Akkor mi a legjobb forgatókönyv?

- El tudnám képzelni, hogy eltűnhetnék, mondjuk egy hónapra valami egzotikus szigetre vagy New Yorkba. A családdal elvonulnék valahova.

Mit csinálnál? Tv-t, filmeket néznél, kirándulnál, napoznál, énekelnél?

-Attól függ hova mehetnék, ha a Seychelle-szigetekre, akkor csak tespedés lenne a családdal a tengerparton. New Yorkban pedig lenne egy csomó program. Azt hiszem, van ott három mozi, két színház, négy múzeum.

Nem nézek tévét, van négy gyerekem, velük lennék, kirándulnék, könyvet olvasnék, rókát néznék, őzet látnék.

Zene, festés, egyéb nem verbális alkotói munka?

- Ez kimaradt az életemből.

Hallgatsz zenét?

- Jan Garbareket hallgatok. Nyugalmat ad.

Mi vonzott a színészetben, mi a vonzó benne most?

- A közösség, a gondolkodás, az alkotás gyönyörű pillanatai, valakikkel nagyon egy hullámhosszon lenni, hogy néha szét akarod szedni a másikat, néha mindennél jobban szereted, hogy a próbafolyamatból egyszer csak összeáll valami számodra értékes, valami mások számára értékes dolog.

     -

A hivatásodból adódik, hogy közösségben létezel, a kollégák közül kerülnek ki a barátok is?

- Munkatársak vagyunk elsősorban, ezen belül születnek barátságok is.

Pepével tizenöt éve annyi időt töltök együtt, amennyit a családommal nem voltam még. Hogy is mondjam, nem válik kárára egy produkciónak, ha nem utálják egymást a színészek. 

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSOK
KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNYEK


TOVÁBBI INTERJÚK ÉS CIKKEK
Jelenések 2.0

Jelenések 2.0

Premierek

Baron Cohen diktátora lenyomja Amerikát, Fatimában bibliai paranormális aktivitás uralkodik, Edgar Allen Poe Sherlock Holmes nyomdokain jár, a Kalózkapitány pedig bekeményít. A New York-i pár meg szimplán szorong a látogatók miatt.

tovább
Ez a véletlenek összjátéka...

Ez a véletlenek összjátéka...

Interjú Orlai Tiborral

Orlai Tibor beszélt arról, hogy hogyan esett a választás a Kramer kontra Kramerre, milyen procedúra volt megszerezni a jogokat, és a színészek kiválasztásának folyamatáról.

tovább
Játssz és nyerj!

Játssz és nyerj!

Nyereményjáték

Csupán néhány egyszerű kérdésre kell válaszolnod és máris színházjegyeket nyerhetsz!

tovább
Háttérben vagyok, mint egy jó filmzene...

Háttérben vagyok, mint egy jó filmzene...

Interjú Gállfi Lászlóval

A Sírpiknik férfiszerepe és A nagy négyes rendezése után Az isteni Sarah című produkcióban tér vissza az Orlai Produkcióhoz Gálffi László.

tovább
1 3 4 5 6 7 8 9 80 81
   HOZZÁSZÓLÁSOK: 0 hozzászólok
Még nem érkezett hozzászólás, legyél te az első!